Az első poszt jogán

Üdvözöllek, Látogató!

Erlinion vagyok, és ezt a blogot, ez a tornyot az én személyes kis vackomnak szánom az internet beláthatatlan vadonjában. Olyan témákról fogok itt szólni, amik engem érdekelnek, és reményeim szerint mások fantáziáját is megmozgatják. Sci-fi és fantasy (SF-F), irodalom és tudomány, film, sorozat, képregény és játék – sokminden terítékre kerül majd ezeken a hasábokon esszé, megjegyzés vagy éppen szertelen gondolatok formájában.

Híreimet és információimat leginkább angol nyelvű oldalakról veszem majd; az esetleges fordításokat általában én magam fogom elkövetni. A célom az, hogy olyan híreket és nyalánkságokat tegyek közzé az oldalon, melyek hasznosnak és/vagy érdekesnek bizonyulhatnak az SF-F rajongói számára.

Ízelítőnek hadd magyarázzam meg, miért éppen az „Álmok tornya” nevet kapta az oldal! J. R. R. Tolkien, aki ismert írói tevékenységén túl az óangol nyelv és irodalom szakértője is volt, 1936 folyamán, az oxfordi Pembroke College professzoraként nagy hatású előadást tartott a Beowulf című, i. sz. 1000 körül lejegyzett angolszász elbeszélő költemény irodalmi értékeiről. Sokak szerint ez volt az egyik legjelentősebb esemény a vers kutatásának történetében. Az előadás írott szövegét Beowulf: The Monsters and the Critics címen a Proceedings of the British Academy közölte először, még ugyanabban az évben. Legközelebb 1983-ban került kiadásra, amikor is Christopher Tolkien, a professzor fia sajtó alá rendezett egy áttekintő gyűjteményt édesapja tudományos írásaiból az író akkor már igencsak népes rajongótábora számára. Ez a kötet is erről az esszéről kölcsönözte a címét: The Monsters and the Critics. A magyar kiadás 2006-ban látott napvilágot Szörnyek és ítészek néven, Koltai Gábor és Nagy Gergely fordításában; nem meglepő módon az esszé magyar változata is a Beowulf: Szörnyek és ítészek címet viseli. Szerepel ebben az írásban egy érdekes példázat, ami a Beowulfot bíráló egyes szakértőket figurázza ki, és a következőképpen hangzik:

A man inherited a field in which was an accumulation of old stone, part of an older hall. Of the old stone some had already been used in building the house in which he actually lived, not far from the old house of his fathers. Of the rest he took some and built a tower. But his friends coming perceived at once (without troubling to climb the steps) that these stones had formerly belonged to a more ancient building. So they pushed the tower over, with no little labour, in order to look for hidden carvings and inscriptions, or to discover whence the man's distant forefathers had obtained their building material. Some suspecting a deposit of coal under the soil began to dig for it, and forgot even the stones. They all said: 'This tower is most interesting.' But they also said (after pushing it over): 'What a muddle it is in!' And even the man's own descendants, who might have been expected to consider what he had been about, were heard to murmur: 'He is such an odd fellow! Imagine his using these old stones just to build a nonsensical tower! Why did not he restore the old house? He had no sense of proportion.'But from the top of that tower the man had been able to look out upon the sea.

Saját magyar fordításom pedig így szól:

Hajdanán egy ember örökölt egy mezőt, melynek színén kövek ódon halma emelkedett. Egy régi csarnok darabjai voltak, de sokukat már beépítették a ház falába, melyben az ember is éldegélt, nem messze atyái néhai hajlékától. Ő aztán fogta a többit, és tornyot emelt belőlük. Csakhogy a látogatóba érkező barátai nyomban észrevették, bár a lépcsősort lábukkal nem illették, hogy a kövek valaha egy másik, öregebb épülethez tartoztak. Így hát verejtékes munkával ledöntötték a tornyot, hogy rejtett faragványokat és feliratokat keressenek a darabjain, vagy hogy felderítsék, honnan szerezték az ember távoli elődei az építőanyagot. Egyesek, szenet sejtvén a talaj alatt, ásni kezdtek a kincsért, és még a kövekről is megfeledkeztek. Mind így lelkendeztek: „Nagyon érdekes ez a torony!” De azt is mondták, miután ledöntötték: „Kár, hogy így össze van rontva.” És még az ember leszármazottai is, akiktől tán elvárhatnók, hogy megértsék felmenőjük szándékát, eképpen sugdolóztak: „Furcsa egy alak! Ilyen ősi kövekből minek csupán ilyen értelmetlen tornyot emelni? Miért nem újította fel inkább a régi házat? Nem tudta ez, mi a módi!” Amíg viszont állt az a torony, a tetejéről az ember a tengerig is elláthatott.

Talán csak képzelődöm, de én úgy hiszem, a Tolkien írói hitvallása is tükröződik e sorokban. Ő maga is épített egy tornyot, melyről fürkészhetővé váltak a sosemvolt távlatok. Nem ő volt az első, de mindenképp az ő öröksége lett a legmeghatározóbb ezen a területen. Nyomában pedig újabb tornyok serkentek a földből, s mindegyikük más horizontot kémlel. Ezt az oldalt is egy toronynak szánom, ami azonban nem a képzelet újabb tájait, hanem a többi tornyot, s azok történetét, érdekességeit vizslatja.

Amennyiben vevő vagy az efféle kalandokra, kedves Olvasó, úgy térj ide vissza kedved szerint!